Az ötkarikás ünnep

Vannak eltűnő szavak. Biztos. Egy ilyen szóval találkoztam tegnap. "Tejtestvér". Nagyon régen hallottam már. És szép szó. (bevallom őszintén amikor így beugrott az agyamb a mint eltűnő szó, akkor annyira eltűnő volt, hogy egy másik szó ugrott eléje a vértestvér..., de elhesegettem)

Sóval , hol is tartok. Elmentem oda, ahova el kell menni, mert aki még nem ment el, az nem ember. Ugye? Beköszönött a nyugat kis hazánkba. Foglalni két héttel előre kellett. Túléltük.

Vacsorapartnerem megjegyzése volt, hogy micsoda arrogancia, hogyn sincs só és bor az asztalon. Jó megjegyzései szoktak lenni.
Szóval az Olimpiában a szakács finom szószokaz készít és átlagos husokat. Nem is átlagos, hanem semmilyeneket. Lehet, persze, hogy ez valami aktuális irányzat, hogy a húsnak hús ize legyen és semmi más, de ettől én villanyozódtam fel.
Nagyon finom kacsapástétom került az asztalra. Valamilyen hallal. Tokhallal, eszembe jutott. Az jó volt. Meg a penészes sajt mézzel. Annyira finomkodó ezt kéksajtnak hívni, nem?
A desszert olyan önmagáért létező dolog volt: papaja, kokuszhab, túrókrém süti(teljesen íztelen), arab csemege... Ebből is kitűnt, hogy a szakács a szószokhoz ért. Ezen nem volt szósz.

A nagyon kellemessé tette az estét, az az ételek jó ütemezése volt. Pont akkor jött egy étel, amikor kellett, tehát nem vártunk sokat, de nem is kapkodták el a fogások kihozását.

Ez egy hype nap volt.. mert hype-oltam egyet és utána a hype-olt étterembe is mentem, ahol egyszer még a hype-olt prezi.com-ot is megemlítettem.

És vacsora közben a haláról beszélgettünk, mert az elkerülhetetlen.